TUDATOS ÖNEGYÜTTÉRZÉS
A Tudatos Önegyüttérzés, angolul Mindful Self-Compassion vagy MSC - a mindfulnesshez hasonlóan - a kelet bölcsességének egyik újra felfedezett gyöngyszeme, amelynek a nyugati világgal való megismertetését Kristin Neff PhD nevű amerikai pszichológus kutatónőnek és Christopher Germer PhD klinikai szakpszichológusnak köszönhetjük. Az önmagunkkal való együttérzés képessége alapvető feltétele annak, hogy csökkenteni tudjuk esetleges mentális szenvedéseinket és természeténél fogva kéz a kézben jár a tudatos jelenléttel.
Legtöbbünk, ha lelki szenvedésen megyünk keresztül, hajlamosak vagyunk kíméletlenül és túlzottan is kritikusan viszonyulni önmagunkhoz, amivel csak rontunk a helyzetünkön: még elesettebbé válunk és egyre mélyebbre kerülünk érzelmileg. Azt hisszük, ha rugdossuk magunkat, azzal előrébb lendítjük helyzetünket. Néha úgy tűnik, mi magunk vagyunk saját legádázabb ellenségünk, pedig másokkal milyen együttérzők tudunk lenni. Ha szenvedni látjuk őket, még olyan emberekhez is van egy-két bátorító szavunk, akiket nem is kedvelünk. A jógából is ismeretes "nem ártás" azaz ahimszá törvénye pedig önmagunkra is vonatkozik.
Mi egyáltalán az "együttérzés"?
Definíció szerint: "Az érzés, amely akkor támad bennünk, amikor tanúi vagyunk valaki szenvedésének, és amely a segítségnyújtás utáni vágyat motiválja" (Goetz, Keltner & Simon-Thomas, 2010).
Az önegyüttérzés pedig nem más, mint az önmagunk felé irányuló együttérzés.
A tudatos önegyüttérzés célja, hogy segítsen az embereknek az önmaguk iránti jóság, az odafigyelés és az önismeret kialakításában, valamint hogy emlékeztetni tudják magukat a közös emberi tapasztalat valóságára, amikor szenvednek.
Az önegyüttérzésnek három összetevője van:
1. Mindfulness azaz tudatos jelenlét: fontos először is tudomásul vennünk, hogy mi játszódik bennünk jelenleg, mi voltaképpen a problémánk. Felismerjük ilyenkor, hogy aktuálisan a szenvedés pillanatát/időszakát éljük át. Ezzel hallgatólagosan azt is elismerjük, hogy jelen lelkiállapotunk valójában egy múlandó mentális jelenség.
2. Minden más emberrel közös tapasztalatunk (common humanity): hogy olykor nehézségeket, kellemetlen érzéseket is átélünk. Ebben minden más emberi lénnyel osztozunk, sőt lehet, hogy ebben a pillanatban nagyon sokan mások is ugyanezt élik át, amit mi. Nem én vagyok az egyedüli a világon, aki ilyen helyzeten, érzelmi állapoton megy keresztül.
3. Önmagunk iránti kedvesség: Viszonyuljunk úgy magunkhoz, olyan hangnemben, ahogy egy olyan élőlényhez fordulnánk, akit kedvelünk és akit feltételek nélkül el tudunk fogadni. Mit mondanánk neki? Hogyan viselkednénk vele szemben? Milyen fizikai érintéssel adnánk tudtára, hogy együttérzünk vele? Forduljunk önmagunk felé is ezekkel a szavakkal és gesztusokkal.
Az önegyüttérzéssel kapcsolatban felmerülhet, hogy vajon ez nem pusztán önsajnálat? Vajon ha annyira megsajnálom magam, nem veszítem-e el a motivációmat a helyzet megoldására? Nem lehet-e, hogy ez csak egy gyermeteg önigazolása a hibás lépéseimnek?
A kutatások alapján a válasz ezekre a kétkedő szólamokra az, hogy ha nehéz helyzetünkben is elfogadó módon, kedvesen tudunk bánni magunkkal, akkor azzal lelket öntünk magunkba, és egy elfogadást tapasztaló Énnel bátrabban gyakorolhatunk önvizsgálatot és több energiánk marad a megoldás megtalálására is.
A vizsgálatok azt is mutatják, hogy aki önmagával szemben együttérző tud lenni stressz idején,
- az mások irányában is nagyobb fokú együttérzésről ad tanúbizonyságot;
- rugalmasabban megbirkózik a stresszel;
- örömtelibb és elégedettebb életet élhet.
Bánjunk kedvesebben önmagunkkal és szebb lesz a világunk!
